Az Kis Bekecs Néptáncegyüttes a Bekecs Néptáncegyüttes legnépesebb utánpótlás együttese, a közel 50, VI-IX. osztályos fiatalból álló együttes oktatását a legelső pillanattól Nagy-Keresztesi Zsuzsa és Nagy-Keresztesi Tamás, a Bekecs Néptáncegyüttes hivatásos oktatói végzik. A népes csapat heti két alkalommal találkozik Nyárádszeredában. A rendszeres táncórák keretében a korábbi időszakban sikerült
már elsajátítaniuk egy kalocsai és két különböző nyárádmenti táncanyagot. A Bekecs Néptáncegyüttes saját szervezésű rendezvényeinek keretében igyekszik minél több lehetőséget biztosítani a fiatalok színpadralépésére, hogy a közönség érdeklődéséré megmutathassák az elsajátított tánclépéseket. A Kis Bekecs Néptáncegyüttesnek van egy idősebb elődje is, az Ifjú Bekecs Néptáncegyüttes, ez, mint a Bekecs
Néptáncszínház utánpótlás csoportja 2012-ben alakult Nyárádszeredában, tagjai a helyi Bocskai István Elméleti Líceum és a környékbeli iskolák diákjai, illetve a marosvásárhelyi magyar egyetemisták. Az együttes tagjai 15 és 20 év közötti fiatalok, akik minden kedden és csütörtökön táncolnak a Nyárádszeredai Művelődési Ház próbatermében. A 9 fiút és 9 lányt Mészáros Zoltán és Nagy-Keresztesi
Zsuzsa, hivatásos táncosok oktatják. Repertoárjukban nyárádmagyarosi, nyárádselyei, felcsíki, szilágysági, ördöngösfüzesi, bonchidai valamint kalotaszegi, azaz mérai és bukovinai táncok szerepelnek. 2023 őszétől felkérést kaptak az újonnan megalakult Bekecs Táncszínház részéről, hogy vegyenek részt az intézmény egyik új előadásában, ezenkívül a táncanyag tanulást vajdaszentiványi táncokkal folytatják.
2023 nyarán egy lengyelországi turné keretében részt vettek külföldi tánccsoportokkal szervezett néptánctalálkozón is. A Kis Bekecs Néptáncegyüttes tagjait a következő utánpótlás együttesek nevelik: Apró Bekecs NTE, Kis és Nagy Játszóházak, valamint 2023 őszétől sikerült kielégíteni a felmerült igényt, elindult még egy kisgyermekeket foglalkoztató utánpótlás csoport, amely a Játszóházakból kikerülő
gyermekeket foglalkoztatja Morzsa Bekecs NTE néven. A frissen alakult csapatot Gagyi Lóránt és Gagyi Bende Szende oktatópáros neveli, akik irányításával elsőként nyárádmenti táncokat sajátítanak el. A Kis és Nagy Játszóházak oktatói, Adorjáni Orsolya és Magyari Emőke, akik gyermekjátékokon keresztül, játékosan vezetik be a legkisebbeket (0-I. osztályos gyerekek) a néptánc és népzene világába. Az Apró
Bekecs NTE Kinda Boglárka és Nagy Keresztesi Tamás vezetésével a korábbi projekt ideje alatt a székelymezőségi táncanyag elsajátításával megalapozták táncos tudásukat a dunántúli ugrós táncok megtanulásához. A nagyszámú érdeklődésére való tekintettel kialakított Morzsa Bekecs NTE magával hozta a “generációváltást”. Az egy év elteltével a tánccsoportok tagjai eggyel fennebb léptek, ahol korcsoportuknak megfelelő oktatásban részesülnek.
Média:
– Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/667588921095687
– Erdőcsinádi Gyöngykoszorú Néptánctalálkozó: https://bekecs.ro/2023/04/24/xxviii-gyongykoszoru- neptanc-nepzene-es-nepdal-talalkozo-erdocsinadon/
– Évnyitó előadás Nyárádselyében – utánpótlás együttesek közös műsora:
https://bekecs.ro/2023/03/06/evnyito-eloadas-nyaradselyeben-utanpotlas-egyuttesek-kozos-musora/
– Utánpótlás Együttesek Tanévzáró Gálaműsora 2023/24 – II. felvonás: https://www.youtube.com/watch?v=UATLh7R5tuw
– A Bekecs Táncszínház Utánpótlás Együtteseinek Jótékonysági Néptánctalálkozója: https://www.youtube.com/watch?v=0sbz_ypVXFA
A Csoóri Sándor Alap 2023-as támogatási ciklusában a pályázat beadásakot Jelen tervezett költségvetés keretében az együttes viselettárát serettük volna bővíteni, illetve balettszőntegre szerettünk volna pályázni. Az elmúlt 1 évben viszont költségvetésmódosítást kérelmeztünk, és az elnyert támogatást teljes egészében népviselet beszerzésére fordítottuk.