Kit szerettél, Madách? -Fogaras

Bekecs Táncszínház

Kit szerettél, Madách? -Fogaras

20 20 people viewed this event.

Előadók:

Majthényi Anna – Kilyén Ilka

Fráter Erzsébet – Ritziu Ilka-Krisztina

Madách Imre – Györfi Csaba

 

Zeneszerző: Boros Csaba

Díszlet – jelmeztervező: Cristina Breteanu

Rendező – koreográfus – szövegkönyv: Györfi Csaba

 

Madách Imre a magyar irodalom világhírű büszkesége, az életét és műveit meghatározó asszonyok, Majtényi Anna és Fráter Erzsébet szorításában élt. Miközben az anyós és a meny alapjaiban és apró részleteiben is teljesen különböző világa harcol egymással, közöttük a szelíd, az alkotásnak élő író felőrlődik. Csatáikat az író szeretetének kizárólagos birtoklásáért vívják.  

Mindkét nő tisztán szeretne az Úr elé állni, számot vetnek eddigi életükkel, keresik a megnyugvást. Előadásunkban szereplőink életük meghatározó eseményeit, tetteik mozgató rugóit, legbensőbb gondolataikat, érzéseiket tárják fel és megidézik a már halott Madách Imrét.

Örök, szinte mindennapi téma: anyós és meny ellentéte, ellenségessége és a köztük őrlődő, mindkettőt szerető férfi tehetetlen fájdalma. 

Így élt és alkotta meg Az ember tragédiáját Madách Imre.

To register for this event please visit the following URL:

 

Date And Time

2025-02-14 @ 06:00 DU. to
2025-02-14 @ 07:30 DU.
 

Location

 
Watch video
 

Share With Friends