Csoóri Sándor Alap támogatási beszámoló – 2024

ARANYOS NTE

Az Aranyos Néptáncegyüttes 2014 szeptemberében alakult és nevét a község egykori tánccsoportjától örökölte. 2019 őszén újraszerveződött együttes három község Nyárádmagyarós, Székelybere és Nyárádremete tánckedvelő általános- és középiskolás diákjaiból tevődik össze. A kitartó munka meghozta gyümölcsét, így 2021 februárjában, fennállásuk óta első alkalommal léphettek színpadra a nyárádszeredai Bocskai napok keretén belül. Azóta több alkalommal is bemutatták műsorukat a környékbeli településeken, többek között Nyárádmagyaróson, Nyárádselyén, a Bekecs tetőn, Székelyhodoson, Márkodban, Nyárádremetén, valamint a Nyárádmente Fesztivál nagyszínpadán a nyárádszeredai városnapok keretén belül, de ezenkívül külföldön is megmutatták magukat. A Bekecs Néptáncszínház két hivatásos táncosa, Ritziu Ilka-Krisztina és Siklódi Csaba vezeti a korábban VII.-XI. osztályos, ma már sokkal inkább IX-XII. osztályos tanulókból álló
csoportot, a próbák helyszíne Nyárádszereda. Az Aranyos Néptáncegyütteshez csatlakoztak nyárádselyei és kendői diákok is, 2025 elején pedig azok az Ifjú Bekecses tagok is, akik a kialault létszámhiány ellenére folytatni szerették volna a tánctanulást – az együttes többi tagja
az egyetem elkezdése miatt másik városba költözött. Így az átlag létszám 16 főre becsülhető, ahol fele-fele arányban táncolnak fiúk és lányok.
Az együttes repertoáron tartja a korábban elsajátított feketelaki, felcsíki, nyárádselyei, kisküküllőmenti és kalotaszegi táncokat, a következő időszakban pedig bukovinai koreográfiát fognak készíteni Nagy-Keresztesi Zsuzsa és Mészáros Zoltán, hivatásos táncos oktató pár vezetésével. 2023 őszétől újra elindult a Nyárádmagyarosi és Nyárádselyei Hagyományőrző Együttesek alkalmi oktatása.

PENDELYES NTE

A Pendelyes Néptáncegyüttes 2012-ben alakult Csíkfalva községben, azóta három generációt váltott, ugyanis a gyakorlat azt mutatta, hogy a líceumista korú táncosok vagy Nyárádszeredába vagy Marosvásárhelyre iratkoztak különböző néptáncegyüttesekhez. Ettől függetlenül, a néptáncegyüttes keretében fontos közösségépítő és nevelőmunka folyt az évek során. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a szomszédos községekből is sikerült toborozni tagokat a nagy csoportba. Az oktatás heti rendszerességgel zajlik az együttes mindkét csoportjában. Az oktatók a Bekecs Néptáncszínház hivatásos táncosai, akikkel az évek során a következő táncanyagokat sikerült elsajátítaniuk: nyárádmenti, magyarlapádi, széki, moldvai, dunántúli ugrós és amely mindezeknek az alapját képezte: a népi gyermekjátékok.

Taglétszámát tekintve az együttes 50 tagot számlál, amelyből a Nagy Pendelyes Néptáncegyüttes 12 tagot számlál, míg a többi 38 gyermek a Kis Pendelyes Néptáncegyüttesben tanul néptáncot. Jelen pillanatban a Csíkfalvi Művelődési Ház felújítási munkálatainak befejeztével az oktatás helyszíne visszahelyeződött a községbe, ahová négy községből járnak a gyermekek: Nyárádremete, Székelybere, Csíkfalva és Nyárádgálfalva. A Nagy Pendelyes Néptáncegyüttes elsajátította a dunántúli ugrós táncok alapjait, amelyet a felcsíki táncalap megtanulásával bővítettek ki. A következő pályázási ciklusban az elkezdett táncanyagok elmélyítését, folytatását célozza meg a Bende Szende és Gagyi Lóránt alkotta hivatásos oktatópáros munkáját Kajcsa Mónika és Gál Attila, a Bekecs Táncszínház hivatásos táncosai vették át. A Kis Pendelyes Néptáncegyüttes népi gyermekjátékokat tanult, amely mellett a polgári táncok alapjaival is megismerkedett. Az oktatói tevékenység az elsajátított táncanyag elmélyítésére fókuszál ezen csoport esetében is. 2023 őszétől sikerült elindítani egy Játszóházas csoportot is, amely a Pendelyes Néptáncegyüttes legkisebb utánpótlás együttesét képviselné Adorjáni Orsolya és Magyari Emőke vezetésével, akik a professzionális
táncművelés mellett évek óta rendszeresen végeznek oktatói tevékenységet is. A legkisebbek táncpróbáinak helyszíne Nyárádszereda.

Jelen pályázat keretében az oktatók megbízói díjának egy részét számoljuk el.

KIS BEKECS NTE

A Kis Bekecs Néptáncegyüttes a Bekecs nagy családjának legnépesebb utánpótlás együttese. A közel 50, VII-X. osztályos fiatalból álló együttes oktatását a legelső pillanattól Nagy-Keresztesi Zsuzsa és Tamás, a Bekecs Táncegyesület hivatásos oktatói végzik. A népes csapat heti két alkalommal találkozik Nyárádszeredában. A rendszeres táncórák keretében a korábbi időszakban sikerült már elsajátítaniuk egy kalocsai, szatmári és bukovinai táncanyagot.

A Néptáncegyüttesnek volt egy idősebb elődje is, az Ifjú Bekecs Néptáncegyüttes, amely, mint a Bekecs Néptáncszínház utánpótlás csoportja 2012-ben alakult. Az együttes tagjai 15 és 20 év közötti fiatalok voltak, akik minden kedden és csütörtökön táncoltak a Nyárádszeredai Művelődési Ház próbatermében. A 9 fiút és 9 lányt Mészáros Zoltán és Nagy-Keresztesi Zsuzsa oktatták. 2023 őszétől felkérést kaptak az újonnan megalakult Bekecs Táncszínház részéről, hogy vegyenek részt az intézmény egyik új előadásában, ezenkívül a táncanyag tanulást vajdaszentiványi és szászcsávási táncokkal folytatták. 2023 nyarán egy lengyelországi turné keretében részt vettek külföldi tánccsoportokkal szervezett néptánctalálkozón is. Jelenleg az együttes tagjainak nagyrésze egyetemistává cseperedett, ők lakhely változtatás miatt már nem táncolnak az együttesben. Néhányan a Bekecs Táncszínház tánckarát erősítik, a többiek pedig átigazoltak az Aranyos Néptáncegyütteshez.
A Kis Bekecs NTE tagjait a következő utánpótlás együttesek nevelik: Apró Bekecs NTE, Bekecs Játszóház, valamint 2023 őszétől elindult még egy kisgyermekeket foglalkoztató utánpótlás csoport, amely a Játszóházakból kikerülő gyermekeket foglalkoztatja
Morzsa Bekecs NTE néven, Gagyi Szende és Gagyi Lóránd oktatásával, akik eddig nyárádmenti és felcsíki táncokat sajátítottak el. A Játszóház oktatói, Adorjáni Orsolya és Magyari Emőke, akik gyermekjátékokon keresztül játékosan vezetik be a legkisebbeket (0-I. osztályos gyerekek) a néptánc és népzene világába. Az Apró Bekecs NTE Kinda Boglárka és Nagy-Keresztesi Tamás vezetésével a korábbi projekt ideje alatt a székelymezőségi táncanyag elsajátításával megalapozták táncos tudásukat a dunántúli ugrós táncok megtanulásához.2025. áprilisában a Nyárádszeredában szervezett tánc világnapi eseményen sikeresen be is mutatták somogyi koreográfiájukat.

KALANGYA NTE

2016-ban alakult Kalangya Nyárádkarácsonyfalva és Dózsa György község fiataljait foglalkoztatja. Magyari Emőke vezetésével jelenleg 17 aktív fiatal, köztük 7 fiú és 10 lány, tanul táncolni Nyárádkarácson községben heti két alkalommal. A Kalangyában táncoló fiatalok legnagyobb többsége középiskolás korú. 2023 szeptemberértől elkezdődött a Kalangya Néptáncegyüttes utánpótlás nevelése a község három településén: Csibán, Somosdon és Fintaházán, összesen öt csoport keretében. Ezen együttesek taglétszáma 130-150 fő közé tehető. Az előző pályázati ciklus projektideje alatt az együttes fiataljai megismerkedtek a vajdaszentiványi és széki tánclépések alapjaival.
A legújabb táncanyag, amellyel a nagy együttes ismerkedik Magyari Emőke és Suba Róbert oktatásával, azok a gyergyói táncok alapjai.

A pályázat keretében az oktatók megbízási díjainak egy részét számoljuk el.


CSAVARGÓK NTE

A Csavargók Néptáncegyüttes 2014 őszén alakult Nyárádremete község kis- és középiskolás diákjaiból. Az évek során több generációt is váltott, a líceumista diákok átigazoltak az Aranyos Néptáncegyütteshez. A fiatalabb generációk oktatása délutáni programként zajlott heti rendszerességgel a nyárádremetei iskolaközpont dísztermében, 5 csoport keretében közel 200 diák részvételével. 2021 nyarától az iskolafelújítás elkezdésével az adott községben az oktatási tevékenység leállt, így a szomszédos Marossárpatak községben kellett folytatni a
munkát. 2023-ban a felújítási munkálatok befejeztével, sikerült a próbák helyszínét visszahelyezni Nyárádremetére. Jelen pillanatban, a 2024-ben igényelt és sikeresen elnyert Csoóri Sándor Alap támogatásával, két csoport, egy kis- és egy középiskolás csoport keretében zajlik a néptáncoktatás összesen 50 fiatal részvételével. A Kis Csavargók Néptáncegyüttes a tervezettek szerint elsajátította a somogyi csárdást és ugróst, míg a Nagy Csavargók polgári táncokat és nyárádmenti táncrendet tanultak Magyari Emőke és Salat Tamás hivatásos táncos okatatópár vezetésével. ű

Jelen pályázat keretében az oktatók megbízói díjainak egy részét számoltuk el.

BÚZAVIRÁG NTE

A Búzavirág Néptáncegyüttes az Alsó-Nyárádmenti Dózsa György községet képviseli 2014-ben alakult, vezetését Magyari Emőke végzi, akinek munkáját a Bekecs Néptáncszínház hivatásos táncosai segítik oktatói tevékenységükkel. Időközben generációváltás történt. A Nagy Búzavirág Néptáncegyüttes gimnazista korú táncosai csatlakoztak a szomszédos faluban működő Kalangya Néptáncegyütteshez. A Búzavirág Néptáncegyüttes általános iskolás gyermekekből áll, körülbelül 15 tagot számlál, vegyes megoszlásban táncolnak fiúk és lányok is, Teremiújfaluban, minden csütörtökön 17-19 óra között.  Ők már elsajátították a nyárádmenti táncok alapjait. Habár már nem tartják repertoáron, de a korábbi években moldvai kör és lánctáncokat, illetve polgári táncokat is tanultak. Utánpótlása egy kisebb csoport keretében zajlik a Kis Búzavirág Néptáncegyüttes oktatásával. A csoport megalakulásakor elkezdték a népi gyermekjátékok tanulását, hogy a későbbi összetett koreográfiákat megalapozzák. A Néptáncegyüttes hatékony oktatása érdekében, hogy a gyermekek korosztályuknak megfelelően tanulhassák a néptánc alapjait, a népes csoportból egy új együttest szeretnénk létrehozni, amely tulajdonképpen a legkisebbek nevelését végezné a Bekecs Néptáncszínház hivatásos táncosainak oktatásával. Ebben a csoportban közel 25 kisgyermek tanulna táncolni minden csütörtökön 16-17 óra között Teremiújfaluban. A Nagy és Kis Búzavirág Néptáncegyüttesek oktatását Suba Róbert és Magyari Emőke folytatják, a Bekecs Táncszínház hivatásos táncosai, akiknek együttműködése lehetővé teszi a gyermekek számára a páros táncok elsajátítását.