Táncba szőtt Erdély

A 2023 júniusában állami intézménnyé alakult együttes Bekecs Táncszínház néven folytatja kulturális tevékenységét. 2026 májusában a társulat fenntartó intézményt váltott. Korábban Nyárádszereda, ma már Szováta Város Önkormányzatának alárendeltségében végzi kulturális tevékenységét.

A Bekecs mindenkori önként vállalt szolgálatának alapja a népi kultúra és néphagyományok őrzése, továbbadása a néptánc univerzális nyelvén keresztül. A Bekecs Táncszínház nagy hangsúlyt fektet a helyi, főként erdélyi, táncok és népszokások bemutatására, ugyanakkor más tájegységek táncait és szokásait is előszeretettel viszi színpadra. Az elmúlt években született folklór előadások újszerű válogatásának lehetnek szemtanúi az érdeklődők. A Táncba szőtt Erdély című folkműsor, változatos vidékek táncanyagán keresztül ívelő válogatás a nyárádmagyarósi, gyergyói, magyarpalatkai, szilágysági és román kalotaszegi táncok mellett mezőségi ritka legényest is láthat a színpadon a közönség.

Előadja a Bekecs Táncszínház tánckara:

  1. Balogh Dorottya-Angyalka
  2. Farkas Sándor-Csaba
  3. Farkas Veronika
  4. Fazakas Noémi
  5. Gál Zsigmond-Attila
  6. Györfi Balázs-János
  7. György Anita
  8. Kakasi Dávid-Róbert
  9. Kajcsa Mónika 
  10. Kinda Boglárka
  11. Mezei Tamás-Barna
  12. Nagy Keresztesi Tamás
  13. Nagy Keresztesi Zsuzsa
  14. Salat Tamás
  15. Siklodi Csaba
  16. Todoran Amalia Maria

Zenekar: Vajas Albert, Tókos Csongor-Attila, Tóth Adorján-Márton, Szakács Kristóf-Zsigmond, Réman Gergely-Bálint, Szász Dávid-Sándor
Ének: Vajas Evelin és Szabó Róbert
Technikai vezető: Kovács Andor
Hangtechnika: Incze Róbert
Fénytechnika: Aszalos Attila-Levente
Technika: Kakasi Lóránd-Árpád, Kacsó Botond, Kálmán Lehel
Irodai munkatársak: Chiricuță-Fazakas Dorottya, Györfi Alíz, Kovács Anabella
Intézményvezető: Benő Barna-Zsolt