XX. EHTET: Háromszék Táncszínház: Napszentület

Vasárnap este Nagyszebenben, több napos turné végéhez közeledvén, többszáz kilométer megtétele és öt remek előadás megtekintése után a Háromszék Táncszínház Napszentület című produkciója zárta az erdélyi hivatások magyar néptáncegyüttesek huszadik találkozóját. Az előadás a színlap tanúsága szerint a társulat azon tagjainak emléke előtt tiszteleg, akik „túl korán csatlakoztak az égi társulathoz”. Nagyon szép vállalás ez, de nem könnyű, hiszen a téma egyre inkább tabunak számít a mai, a lélekkel foglalkozni nem nagyon kívánó világban. A néphagyományban azonban megvan ennek is a helye, a kultúrája, s ez adja az eszköztárát az alkotónak és a társulatnak, hogy véghez vigyek, amit elterveztek. A végeredmény: végre egy igazán költői, emelkedett lelkületű, néptáncos-néphagyományos formanyelvű, teljes értékű színházi előadás!

A (nem szó szerint értendő) „történet” a halhatatlan lélek utazása a testből való kiszabadulástól a „csillagkapuig”, egy doboló/dobogó hatalmas túlvilági lény (élet és halál ura) segítségével, támogató szellemekkel, a földi élet megannyi emlékével, nagyon finoman sejtetően, mindent megéreztetvén, semmit sem eljátszván.

Nagyon szép színpadi képek, kiváló minőségű néptánc és színpadi mozgás, folyamatosság, szép váltások („olajozottan precíz és példásan diszkrét” – egy korábbi írásomból) jellemzik az előadást. Mára már szokásosnak mondható, hogy kiemelten dicsérjük az együttes állandó zenekarát, melynek nem „csak” a zenéje, hanem az előadásban a tánckarral szépen együtt való mozgása, játéka is jó, s örvendetes színfoltja a klarinéton kiválóan játszó fiatal táncos kolléganő ilyenként való szerepeltetése is! Dicséretesek továbbá a megjelenő jelmezek, kellékek, a felmutatott szimbólumok. Míves, kidolgozott, érett formavilág, szépen összefésült részletek vezetik a nézőt egy nem evilági úton, együtt kísérjük egy lélek „átszületését” valami olyan dimenzióba, ahová egy idő után már nem mehetünk vele tovább. Legalábbis egyelőre.

A néphagyomány értése és értő módon való színházi alkalmazása lám, hatalmas eszköztárat biztosít: a sokféle hagyományos forma, a farsangtemetés, Bene Vendel tánca, a bőgőtemetés, de az ember földi életének jeles állomásai: játék, házasságkötés, katonának való bevonulás, mindezt nem valami felszínes felsorolás formájában, hanem igazi érzelmi és gondolati mélységekkel, méltóságteljes, fájdalmas, vagy éppen tréfás pillanatokkal biztosítják a megélés, átélés élményét. Itt már nincsenek kotyogó, pontatlan, trehány mozdulatok, semmi, ami felesleges, semmi, ami kizökkentene. A fiatal táncosok nagyon komolyan felzárkóztak a régiekhez, a színpadkép úgy egységes, hogy autonóm karakterekkel van tele. Ezúttal a táncosok által mondott szövegek minősége is sokkal jobb, mint korábban volt (bár még tovább javítható – ez a munka sohasem érhet véget), a kivetített animáció pedig elegáns módon nem azokat a személyeket ábrázolja, akiknek emlékére az előadás készült, hanem azt a táncost, aki az utazó lélek szerepében alkot maradandót a színpadon, s akinek ezúton is gratulálok.

Az előadás nem folklórműsor, de színpadi formanyelve mindvégig néptáncos, népzenés, miközben mindvégig célirányos és vitán felül kortárs!

A Napszentület egy előadásban megadta nekünk mindazt, amit mindvégig vártunk a rendezvény során, s amit korábban csak részben kaptunk meg az egyes előadásoktól. Méltó zárása volt így a rendhagyó módon turné formájában megvalósuló huszadik találkozónak, és bizalommal tölt el a jövőt illetően!

Tánckar: Abonyi Rebeka, Balla Gergely, Gere Csaba, Gere Gabriella, Dezső Ákos, Drimba Máté, Fazakas Mónika, Ferencz Péter, Fodor-Kiss Dalma, Fülöp Zoltán-József, Kacsó Nimród-Károly, Kiss Albert-Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Kovács Bernadett, Lakatos Ágnes, Lukács Réka, Márton Csaba, Pável Hunor-Mihály, Portik-Cseres Norbert, Sopronyi Nándor-Áron, Sorbán Dorottya, Szimjon Noémi, Vitályos Dorottya-Lídia

Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György

Főbb szerepekben:
Élet/halál angyala: Márton Csaba
Férfi: Fülöp Zoltán-József

Alkotók:
Jelmez: Furik Rita
Zene: Ifj. Csoóri Sándor, Fazakas Levente, Caussanel Izabella
Animáció/plakátterv: Musát Arnold
Látvány: JuZso
Táncmesterek: Farkas Ágnes, Farkas Tamás
Koreográfusok: Farkas Tamás, Furik Rita
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

 

* A XX. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának szakmai bizottsága:
Bakos Árpád: Bodrogvári Ferenc – különdíjas zenész és zeneszerző
Berecz István: jogász, örökös Aranysarkantyús táncos, a táncházmozgalom második generációjának egyik leghitelesebb alakja, szabadfoglalkozású táncos és koreográfus, a Fonó Budai Zeneház művészeti vezetője
Kutszegi Csaba: táncművész, író, szerkesztő, a budapesti Operaházban táncolt, koreografált, szövegkönyvet írt, a Tánckritika.hu és a KútszéliStílus.hu alapító főszerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára
Lőrincz Hortenzia-Szerényke: táncművész, néptáncpedagógus, koreográfus, a Népművészet Ifjú Mestere és Örökös Aranygyöngyös táncos
Szalay Tamás: Bánffy Miklós-, Jeszenszky Endre-, Táncművészetért-, Lyra-, Nívó- és Életműdíjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett táncművész, koreográfus, a Magyar Táncművészek Szövetsége ügyvezető titkára
**A beszámolók és szakmai kritikák szerzője:
Kádár Elemér: néptáncpedagógus, egykori hivatásos táncművész, koreográfus, szakíró