A Hargita együttes ezúttal egy csaknem teljes egészében saját, házi készítésű előadást hozott a Találkozóra: a Toldi-hőseposz táncjáték-adaptációját készítették el, kis külső segítséggel. Ez egy felettébb dicséretes és nagyon bátor húzás részükről, ami önmagában is figyelemre méltó, annál is inkább, mert a végén kiderült: nem elbizakodottságból teszik, ennek a bátorságnak megvan az alapja. Az alkotók ugyanis pontosan tudják, kinek, hol játszanak, mire van ott igény és/vagy szükség, meg hogy ők maguk és a társulat kollektívája mire és arra hogyan képes. Az a külső segítség, ami ehhez kívülről jött, egy egészen kevéssel kellett volna csak, hogy több legyen, hogy teljesen jó előadás szülessen. Így azonban, ami létrejött, nagyon/túlságosan eklektikus. Vonatkozik ez a viseletekre/jelmezekre és színpadi nyelvezetre is, mely néha nagyon komoly, néha kis bugyuta, nagyon olyan, mintha az együttes egy nyári táborban esti szórakozásnak összedobna egy színdarabot. Ha a korábbi együttműködések során megismert mesterek, konkrétan pl. Boka Gábor vásári színházi kunsztjaiból felhasználtak volna egyet-kettőt, máris előrébb volnánk.
Az előadás elején felvételről Arany János versét halljuk, eközben mutatkoznak meg a fő karakterek komoly pózokban, nem korhű jelmezben, hanem a jelenidő népviseleteiben, kevés korhű kiegészítővel. Ha ehelyett a már eleve karakterbe beöltözötten való pózolás helyett egy ládában turkáló – egy turkálóba vagy színházi ruhatárba beszabadult – mai fiatal társaságot látnánk, amely különböző jelmezeket vesz ki abból a ládából és ölt magára, netán az alkotó által felettébb örvendetes módon kitalált karakter, a Toldi Miklós őrangyala/sors keze szerepét játszó kiváló táncos segítségével, aki afféle magyar nyelv és irodalom szakos tanárnőként lenne ebben jelen, s abban jönnének előre bemutatkozni, színházibb lenne a dolog, s elfogadhatóbb, hogy nem is korhű, de nem is időtlen a jelmezállomány, hanem főleg népviselet, s nem ugyanazon faluból vagy térségből való elemek találkoznak esetenként egyik-másik szereplőn, de legalább a szemünk láttára keletkezett az adott karakter. A farkasok pedig nyugodtan jöhetnének a prémes köpönyegben, de az állatfejet utánzó csuklya nélkül, emberarccal, emberi gesztusokkal, mintsem ilyen játékfarkasokként, melyek kilógnak az előadás képi világából. Ugyanígy a bika is lehetne a kászoni farsangi bikaütéskor alkalmazott jelmezben, s ilyenképpen néphagyományos, népi dramatikus népszokásos lenne. Az előadással kapcsolatban így nem az lenne az elsődleges érzés, hogy nagyon eklektikus, hanem hogy az iskolai, netán vásári komédiás és/vagy népi drámajátszás hagyományainak eszköztárával operál. És ez a népies színjátszós stílus, amit a táncosok művelnek, ilyenképpen felvállaltan teljesen a helyén lenne.
Erénye, hogy abból gazdálkodik, ami van, olyan nyelvezettel, amelynek birtokában van a csapat: leginkább néptánc, népzene, népdalok és olyan szövegmondás és játék, ami a dramatikus népszokásokban is jelen van – egy kihalóban lévő népi kulturális örökségi terület, melynek emléke azonban Csíkban még mindig erős. A minimális díszlet és kelléktár jól működik, a Mihó zenekar muzsikája ezúttal is kiváló, nagy anyagismeretet és alázatot mutat a feladat iránt, ahogy a teljesen autentikus népzenei összeállítás színes, de nem nyomul, hanem kiszolgálja az előadást, felvételről is, bár nyilván szívesebben hallgatnánk élőben. Ezért aztán a jól ismert célközönség számára ez az eltáncolt-eljátszott Toldi könnyen befogadható, szórványban/falvakban turnézni éppen jó, önazonos: a Hargitások ezt vállalták, ezt csinálják, nincs kortárs mozgalmi üzenetek terítése érdekében végrehajtott elhajlás a kezdetekkor kijelölt céltól.
Rendező-koreográfus: Kelemen Szilveszter
Társrendező: Fazakas Misi
Zenei szerkesztők: András Orsolya Erzsébet és Mihó Attila
A rendező munkatársa, koreográfus: Kelemen Gabriella
Díszlet és jelmeztervező: Bakcsi Kata
Hangfelvételről közreműködik: Mihó Attila (hegedű), Szabó Dániel (cimbalom), Gárgyán Zoltán (furulya, klarinét, tárogató), Salamon Soma (furulya), Szilágyi Szabolcs (brácsa), Pandák Viktor (nagybőgő), András Orsolya Erzsébet (ütőgardon), Szabó Enikő (színművész)
Igazgató: András Mihály
